Egy szó, egy mosoly, egy érintés…

A hozzám kerülő betegek mindegyikére jellemző tünet a fizikai fájdalom.
A fájdalom, mely igen nagyúr, hiszen jellege, mértéke, intenzitása megkeseríti az ember életét. Nemcsak megkeseríti, de meg is határozza, mert nem elég, hogy fáj, de még a mozgásban, a napi tennivalóban is akadályozza az illetőt.
Volt olyan ember, aki sírva panaszolta el problémáit, volt olyan, aki elkeseredésében már öngyilkosságra is gondolt.
Volt olyan, aki azt mondta: ön az utolsó szalmaszál, mert én már mindent megpróbáltam, mindenhol jártam, beszedtem egy csomó „dilibogyót”, és rosszabbul vagyok, mint az elején!
A munkám számomra több mint hivatás.
A kezdet – kezdetén, 1977-ben az első beteg emberhez még reszkető kezekkel értem.
A tankönyvekből szakmailag mindent megtanultam, de sehol nem hívták fel a figyelmemet arra, hogy a beteg ember mennyire kiszolgáltatott, és olykor szinte megalázó helyzetbe kerülhet, ha nem figyelnek oda eléggé. (a főiskola előtti időszakban)
Mivel gyógymasszázzsal foglalkozom, a páciensek levetkőznek, így óhatatlan, hogy a szeméremérzet előtérbe ne kerüljön.
Megfigyeltem, hogy az első reakció a test takargatása, elrejtése. Ez a szégyenérzet az intimszféra átlépése miatt következik be, amit fokozottan szem előtt kell tartani. Ezért, ahogy a beteg a kezelőágyra fekszik, azonnal betakarom, és csak az aktuálisan kezelendő testrész marad szabadon.
Rájöttem arra is, soha nem szabad a műveletet úgy elkezdenem, hogy előtte nem beszélgetek az illetővel.
Amikor először jön, leültetem és megkérdezem, hogyan szólíthatom?
Majd kérdéseket teszek fel, így képet kapok az állapotáról, a neki fontos dolgokról, és közelebb kerülünk egymáshoz, oldódik a benne lévő feszültség, könnyebb lesz az együttműködés. Ugyanis hosszú évek során ismertem fel azt a tényt, hogy nem lehet mindenkit, mechanikusan egyformán kezelni.
Mivel az ember egyedi, megismételhetetlen, ezért személyre szabottan kell a terápiás beavatkozást kidolgozni.

Korántsem elég az elsajátított szakmai tudás, tapasztalat ez önmagában alig ér valamit. Nem mindegy a beteg ember szempontjából az első benyomás élménye.
A legfontosabb: meg kell felelnem az ő elvárásainak, amit ugyan nem mond ki konkrétan, de tudom, látom a non verbális jelzéseiből hogy fél, telve van szorongással és szeretne a fájdalomtól megszabadulni.

El kell érnem, hogy megtiszteljen bizalmával, és együttműködjön velem, mert másképp meddő a tudás.
Hogyan érhető ez el? Egyszerűen: emberként szólni az Emberhez.
Tudni meghallgatni, tudni figyelni, tudni hallgatni, és tudni kedvesen szólni, amikor arra van szükség.
Fülembe cseng Hippokratész bölcs mondása: „Primum nil nocere!” Igyekszem ennek tükrében gyógyítani.
Nézzük, milyen hatásai vannak a gyógymasszázsnak?
Gyakorlatilag a masszázs során a testet fizikailag kezelem, meghatározott, speciális fogás-formákkal. Valóban csak fizikai érzésről beszélhetünk?
A gyógymasszázsnak létezik helyi, távol, és pszichés hatása.
A helyi hatás, közvetlenül azon a testrészen tapasztalható, amit éppen kezelek. Pl. hyperemia, bőr verejtékezése, humorális reakciók: „lúdbőrözés”.
A távolhatás: a kezelés befejtével, órák, napok múlva lép fel, vagyis ahogyan a hatásmechanizmusra reagál a szervezet, pl. az anyagcsere fokozódás miatti vizeletürítés.
A pszichés hatás kicsit bonyolultabb, de egyben csodálatos, mondhatnám úgy is, hogy az emberi szervezet hibátlanul lett megalkotva! Amikor a bőrt megérintem, azonnal válaszol. Érzem a hőmérsékletét, a helyi elváltozásokat, csomókat, fokozott tónust.
És érez a beteg ember is!  Ez a legfontosabb pillanat, amikor először érintem, hiszen számára az én érintésem még idegen, még ismeretlen. Igyekszem a lehető legkellemesebb élményben részesíteni, hogy „megadja magát” a test, és ellazuljon.
A beteg ne feszengjen, ne féljen, jól érezze magát a fájdalmai ellenére is. Olyan hatást kiváltani, hogy az elfedje a fájdalmait.

Mitől fél a beteg ember? Mindentől, ami új és ismeretlen számára.
Csak egy apró odafigyelés, némi empátiás képesség és szeretet: kényelmes fekvés, halk zene, megnyugtató szavak, és minden várhatóra felkészíteni.
A haptológia a pszichológián belül az érintés varázsával foglalkozó tudomány, azt kutatja, hogy milyen hatással van a központi idegrendszerre és a bőrre maga az érintés. Ha mindezt megfelelő szakértelemmel fűszerezzük, fantasztikus eredményt érhetünk el. Gondoljunk csak bele, mennyivel másabb, ha a szorongó ember vállára teszem a kezem, vagy megsimogatom a hátát, vagy mosolyogva mondom: – Tessék helyet foglalni!
Prof. Dr. Bagdy Emőke szavait idézve: „…minden kicsi sejtnek külön lelkecskéje van!”
Tehát leszögezhetjük: az ember túl bonyolult ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk a szenzitivitását!
Hálás vagyok a beteg embereknek, mert megtanítottak arra, amit könyvből nem lehet elsajátítani.
Én ezt így fogalmazom:

Szólj kedvesen, hallgass türelmesen, mosolyt sugározz, érints szeretettel, s mindez csodákra képes!